Hamis innováció

Az étrend-kiegészítő iparban a siker kulcsa, hogy mennyire tudja egy cég, illetve szakember elhitetni magáról, hogy tudományos érdemei vannak. A tudományban valódi jártasságot szerezni ugyebár a klasszikus úton szokás (legalábbis felénk), amikor is először szükség van egy természettudományos vagy orvosi mesterdiplomára, majd ezt követően egy doktori iskolában kutatóvá lehet válni. Csak az utóbbi helyeken tanítják a valódi kutatás módszertanát, eszközeit stb.
Ez hosszú évekbe kerül (kb. 8-10), és amúgy is mennyivel „menőbb” (és gyorsabb), ha valaki YouTube videókból meg mindenféle egyéb blogokról, és ismeretlen helyről szedi össze a szakmát. Mondjuk egy középfokú végzettség után.

Az étrend-kiegészítő ipar hemzseg az előző paragrafusban említett megoldással élőkkel, akik folyton folyvást a saját tudományosságukat hangoztatva próbálják meggyőzni a fogyasztókat, miközben két lépéssel járnak előttük.
Pont olyan ez, mintha elhinnénk a reklámokban szereplő, fehér köpenybe bújt sármőr színésznek, hogy valódi orvos. Valójában nem az, csak annak szeretne látszani.

Mivel az embereknek nincsenek minőségi információik, ezért mindent el lehet hitetni velük. Viszont, ha jót szeretnének maguknak, akkor ki kell szúrniuk a színészeket.

Tehát a valóságban mindenki tudományos érdemeket szeretne, de az ehhez szükséges tanulmányok és munka nélkül. Persze műkedvelővé bárki bármikor válhat, de ez egy másik kategória.

Miért hivatkozik mindenki a tudományra?

Két dolog miatt:

1. azonnali szakmai imázst ad,
2. könnyű kibújni a felelősség alól.

Az 1. nem igényel különösebb magyarázatot. A 2. talán igen, ezért csak azt fejtem ki.
Szóval a felelősségből könnyen ki lehet bújni, ha valaki folyton folyvást a tudományra hivatkozik. A felelősség így a tudományé. Példa: 

• Ha egy ember létrehoz egy terméket, leteszteli, piacra kerül, majd később kiderül, hogy nem működik, akkor az adott ember a felelős. Tiszta sor.
• Ha egy ember úgy hoz létre egy terméket, hogy elolvassa a szakcikkeket (tudományt), ő nem ad hozzá semmit (hiszen szerinte a tudomány tévedhetelen), a termék piacra kerül, majd később kiderül, hogy nem működik, akkor nem az adott ember a felelős, hanem a tudomány. Ott rontottak el valamit. (Megj.: valójában persze felelős, csak így el lehet maszatolni az egészet.)

Tudományra tehát azért (is) szokás hivatkozni, mert akkor (látszólag) nem kell felelősséget vállani. A felelősség a tudományé.

Nézzük mi történik leginkább a valóságban, amikor innovációt, kutatást, fejlesztést és hasonlókat kommunikál egy-egy cég.

Innováció tesztelés nélkül?

2024 telén találkoztam egy orvossal, aki a vállalkozásában saját fejlesztésű étrend-kiegészítőket is forgalmaz. Lelkesen beszélgettünk, és egyszer megkérdeztem, hogy piacrakerülés előtt leteszteli-e a termékeket? Mosolygott és azt mondta, hogy „hát az nem kötelező”! És így a helyes válasz az, hogy „nem”. Valójában meglepettnek tűnt, amikor ezt firtattam, merthogy én abban hiszek, hogy mindent le kell tesztelni a gyakorlatban. A valóság azonban az, amit a beszélgetőtársam mondott, az étrend-kiegészítő gyártó cégek nem tesztelnek semmit. A formulák úgy kerülnek a paicra, hogy azt se tudja a forgalmazó, hogy milyen hatása lesz.

Amennyiben valaki nem képes önálló kutatások elvégzésére (ez nagyon gyakori) úgy kézenfekvő megoldás, ha mások eredményeit használja fel egy az egyben. A fogyasztók erről természetesen nem értesülnek, mert akkor kiderülne, hogy az adott cégnek nincs szellemi hozzáadott értéke egy-egy étrend-kiegészítő esetében (ez pedig nem kölcsönöz túl acélos szakmai imázst).

Az összes kollagén és egyéb porok zacskókba történő porciózása így készül. A port nagy tételben megveszik és kimérik vagy lekapszulázzák.

Termékfejlesztés ismeretlen alapanyagokkal?

Vélhetőleg egyértelmű, hogy az alapanyagminőség a biológiai hasznosulást rendkívüli módon befolyásolja. Ez akkor jelent problémát, amikor egy étrend-kiegészítő gyártó azt sem tudja, hogy valójában milyen alapanyagokat használ. Ennek legfőbb oka, hogy az alapanyaggyártók egy része trükközik.

Alapesetben ha egy „A” anyagot megvásárol egy étrend-kiegészítő gyártó, akkor annak a minősége mindig „A” kellene, hogy legyen. De a valóságban „B”, „C”, „D” stb minőségekben és árakban érhető el „elvileg” ugyanaz. Főleg, ha drága alapanyagokról van szó. Ezeket ugyanis megéri különböző technikákkal „hamisítani”.

Saját példának a magnézium-aszkorbátot hozom, amit a Wise Tree Naturals az Egyesült Államokból vásárol, a világ (szerintem) legjobb gyártójától. Csakhogy a 2021-es világjárvány idején 9 hónapra nőttek a beszállítási idők, ezért alternatív forrásból kellett magnézium-aszkorbátot beszerezni. A megérzésem ezzel a forrással nem volt teljesen jó, és végül nem is használtuk fel az onnan vásárolt alapanyagot.
Azóta is ott áll a raktárunkban, ezért kapóra jött, amikor fejlesztettük a minőségellenőrző folyamatainkat és üzembe állt egy kémiai analízisre alkalmas berendezés. Ennek segítségével tudtuk azonosítani, illetve összehasonlítani a különböző forrásból származó magnézium-aszkorbátokat, amelyek nem mutattak egyezést, pedig a kék és lila görbéknek tökéletes fedésben kellene lenniük (2. ábra). Jól látható azonban, hogy jelentős eltérések vannak. A lilával jelölt alternatív forrásból származó magnézium-aszkorbátot valószínűleg magnézium-oxiddal (is) dúsították. Az, akitől vettük az alapanyagot így növelte a saját nyereségét (mivel a magnézium-oxid sokkal olcsóbb, mint a magnézium-aszkorbát).

2. ábra Magnézium-aszkorbát (kékkel jelölve) és az olcsó változata, valószínűleg oxiddal dúsítva (lilával jelölve).

Az alapanyagok minőségét egyébként nem mérgező anyagokkal rontják, hanem olcsó adalékokkal, pl. maltodextrinnel (ami nagyon megemeli a vércukorszintet), különböző oxidokkal stb. Könnyű elképzelni, hogy mennyi extra nyereség realizálható, ha egy több millió forint önköltségű B12-vitaminforma akár 30%-ban tartalmaz valami olcsó töltőanyagot.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha így lehet anyagokat ellenőrizni, akkor biztos ezt csinálják a gyártók / forgalmazók, hiszen szinte mindenki kiáll, mint az egyszeri legény a hordóra a vásárban, és azt kukorékolja, hogy minden alapanyaga bevizsgált. Nos, a valóságban nem ez történik, nincs bevizsgálva.

Hogy miért?
A válasz egyszerű: mert nem kötelező!

Az ilyen analitikai vizsgálatokhoz:

• szakemberek kellenek, akik tudják értelmezni az eredményeket,
• a szakemberek sokba kerülnek a cégeknek, és sok idejük megy el erre a munkaidejükből,
• a mérésekhez drága gépek kellenek, amelyek beruházást igényelnek a cégtől,
• a mérések egy részét külső laborokban kell végeztetni, ami szintén költség;
  és még sorolhatnám, de a lényeg valószínűleg átment.

Mégegyszer: mindezeket az erőforrásokat úgy kell mérésekre felhasználni, hogy nem is kötelező! A fogyasztók nem látnak belőle semmit, mert minden a háttérben történik.
Sokkal látványosabb a pénzt óriásplakátokra költeni és olyan egyszerű üzenetekkel hantázni, hogy „minden alapanyag bevizsgált”, „csakis mértékadó tudományos eredmények felhasználásával készült” „kompromisszummentes csúcsminőség” stb stb.

Innováció másolással?

Valódi kutatás-fejlesztés helyett a leggyakoribb piaci megoldás az, hogy az egyes termékfejlesztők/cégek egymás megoldásait másolják miközben azt sem nagyon tudják, hogy mit csinálnak, vagy gondolkodás nélkül elfogadják az alapanyagbeszállítóik javaslatait (akik szakmai felkészültsége teljesen ismeretlen). Persze ezt ciki lenne beismerni.

Termékmásolás – az egyszerű és kockázatmentes „kutatás-fejlesztés”?

Jó példa a Sensoril markanevű ashwagandha, aminek a gyártója az javasolja, hogy 125 mg/adagban hatásos. Az étrend-kiegészítő-gyártók pedig ebből indulnak ki, és, hogy az életük egyszerűbb legyen ilyen koncentrációban is használják (1. táblázat). A bemutatott két amerikai cég is (és sok más nemzetközi cég) pontosan ezt csinálják. Nem kell tehát érteni semmihez, csak azt kell csinálni, amit az alapanyaggyártó mondott.
Ez kutatás-fejlesztés (K+F) az étrend-kiegészítő gyártók szempontjából? Szerintem nem, számomra ez csak másolás. Akkor lenne K+F, ha a gyártók egyedi összetételű termékeket hoznának létre, amelyek bizonyos embercsoportoknak hatékonyabban működnek, mint az, amit a Sensoril ashwagandha alapanyaggyártó javasol. Ettől persze még lehet értéke, de ez akkor sem termékfejlesztés.

1. táblázat A Sensoril Answagandha különböző amerikai termékekben.

A mindent meghazudtoló innováció, avagy bármi beleférhet?

A tudományt ugyan bármikor meg lehet kérdőjelezni, de azért vannak olyan területei, amelyek igen stabilak. Azt hiszem például a gravitáció létezését bárki megkérdőjelezheti, de ha bizonyítani is szeretné az (új) téziseit, akkor nem lesz könnyű dolga…
Így van ez olyan esetekben is, mint a liposzóma. Van egy tudományos háttere az egésznek, ami szerint a liposzómák csak vizes közegben értelmezhetőek (mert a liposzómák belsejében és a liposzómákon kívül is víz, és vízben oldott anyagok vannak). Ez a víz pedig tönkreteszi a kapszulákat., tehát vízalapú folyadékot, így liposzómát sem lehet kapszulába zárni.
Ezt persze a fogyasztók nem tudják, az étrend-kiegészítő gyártók kommunikációja, illetve innovációja pedig gyakran ócska hazugság.

Példának bemutatok egy gyógyszertárban is megvásárolható, liposzómásnak hirdetett kapszulás terméket, amit megvásároltam és vízbe tettem. Azonnal fel „kellett volna oldódnia” (ez a liposzóma sajátossága), de több, mint 24 óra múlva sem történt semmi (3. ábra). Elmondható tehát, hogy ez a termék nettó árverés, mert biztosan nem liposzómás. Viszont olcsó (egy valódi liposzómás készítmény árának töredéke), és valószínűleg sokat eladnak belőle.

3. ábra Egy liposzómás multivitamin, ami valójában nem az, mert „nem oldódik” vízben.

Megjegyzés: a kísérletben használt multivitamin 8 hét után sem „oldódott fel” vízben, tehát annak az esélye, hogy a gyomorban ebből bármi is felszívódjon az gyakorlatilag nulla.

A tudományról persze ez esetben is ódákat lehet zengeni, mert a külföldi tudósok kitalálhatják ezt is meg azt is. Ha az egésznek van egy márkaneve is, pl. „NaNoLIPO^TM” (aminek a költsége kb. 200e Ft öt évre), akkor már biztos, hogy „nagyon tudományos” lesz az egész.

Talán felmerült a kérdés, hogy jól vannak-e így a dolgok, miért történik ez egyáltalán?

Az emberi részével nem kívánok foglalkozni, azt mindenki eldöntheti maga. Másodsorban szerintem az egész azért működhet így, mert az étrend-kiegészítők definíciószerűen csak egészséges embereknek készülnek, tehát ha nincs semmilyen hatás az is jó. És legyünk őszinték, legtöbbször nincs hatás. A fogyasztók többsége azzal igazolja egy-egy termék szedését, hogy ugyan nem érez semmit, de „ha nem szedte volna, akkor lehet nem egyszer, hanem többször lett volna beteg ősszel”.

A fő kérdés ilyenkor az, hogy neked ennyi elég? Te mit szeretnél? Megnyugtatni magad, placebo hatásra hagyatkozni, vagy jó volna valamilyen pozitív változást is elérni az egészségedet illetően?

Az iparág működése koránt sem szeplőtelen

Természetesen nem lehet és nem is kell mindenre és mindenkire azt mondani, hogy csaló, ezt én is szeretném elkerülni. Azt azonban megosztom, hogy az iparági tapasztalataim alapján a cégek döntő többsége a megtévesztések garmadájával él.

Az étrend-kiegészítő gyártók jellemzően csak lekapszulázzák/tablettázzák stb a megvásárolt alapanyagokat, amelyek többnyire külföldről érkeznek. Amennyiben egy étrend-kiegészítő gyártó legfőbb motivációja a pénzszerzés (ami valjuk be, a leggyakoribb ok), akkor még védeni is fogja a csaló (adott esetben külföldi) beszállítókat, hiszen így kéz kezet mos elven keresztül mindenki jól jár a láncban. Kivéve a fogyasztók.
A csaló alapanyagbeszállítók ezért nem buknak le. Ha pedig valami mégis kiderülne, akkor pedig az étrend-kiegészítő gyártók áldozatként állítanák be magukat. Elvégre ők nem tudtak arról, hogy az alapanyaggyártók átverik őket.
Úgy vélem, hogy az étrend-kiegészítő gyártóknak kötelességük (volna), hogy műszakilag megalapozott döntéseket hozzanak és ne hagyják, hogy átverjék őket. Ha szükséges, akkor vegyenek fel kritikusan gondolkodó műszaki szakembereket (a hazai gyártók elsöprő többségének egyáltalán nincs szakember gárdája), telepítsenek műszereket, hogy védeni tudják a fogyasztói érdekeket. Vagy ez túlságosan elrugaszkodott a valóságtól?
Bárhogy is van, a csalások végső elszenvedői biztosan a fogyasztók lesznek, hacsak nem veszik saját kezükbe a sorsukat.